Ijedelem

Érdekes egy éjszakánk volt. Hullámzott, mint a tenger. Jól indult. Lakadalomba voltunk hivatalosak. Délután a hagyományőrző ceremóniák, este a mulatság.
Talán, ami furcsaságnak mondható az az, hogy a szokásosnál is zsémbesebb volt indulás előtt. De senki nem tulajdonított ennek semmit. Aztán az előétel után én lettem nyűgös. Gondoltuk, hazalépünk egy fél órára, én átöltözök, kicsit összebújunk és minden jobb lesz. Ő már ivott, én vezettem. Az ő autójával voltunk. Először tankoltunk, majd elindultunk haza. Egyszer azt mondja viccből, hogy de ugye tudom, hogy a fékpedál középen van. Persze, hogy tudom, nem vagyok idióta. Azzal el is volt felejtve. Ezután nyugisan vezettem, gurult az autó, nem is nyomtam a gázt. Nem siettünk. Mikor már majdnem célba értünk, odanyúlt a kormányhoz, hogy majd ő irányít, én csak nyomjam a pedálokat, óvatosan haladjunk. Elengedtem a kormányt és a fékre akartam lépni óvatosan. Azóta sem tudom mi történt, nem volt meg a fékpedál. Nem találtam, hiába kerestem, és hiába tudtam, hogy középen van. Ő ebből az egészből csak annyit érzékelt, hogy nem lassulunk és egyre közelebb vagyunk a fához. Már a kormányt se tudta elfordítani. A kézifék se jutott eszünkbe, hogy esetleg fel lehetne húzni és megállna az autó. De persze mindez másodpercek töredéke alatt zajlott le. Míg végül a kapu melletti fa megállított...
Nagyon megijedtem. Füstölni, pontosabban gőzölni kezdett minden. Úgy éreztem, mintha egy filmben lennék. Megállítottam a motort, lekapcsoltam a fényeket, kiszálltam. Reszkettem, mint a nyárfalevél. Ő is kiszállt közben, megnézte, majd újra begyújtotta és hátrébb állt. Megnéztük minek lett baja. Számtábla elhajlott, hűtővíz elfolyt, kicsit összetört az eleje. Kinyitotta a kaput és beállt az udvarra.
Bementünk a házba. Még mindig reszkettem. És már sírtam is. Megöleltem és mondtam, hogy ne haragudjon, nagyon sajnálom. Megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, ez csak egy autó. És eszébe jutott, hogy mit mondott néhány perccel előtte. Hogy a fék középen van. Mintha ráérzett volna. Úgy gondolja, hogy ez a kisebb baleset egy jel. Csak rá kell jönnünk, hogy mire figyelmeztet. Mit csinálunk rosszul? Az én véleményem az, hogy megóvott valami rosszabbtól. Persze tényleg lehet, hogy ez egy jel. Talán, hogy rossz úton járunk. Valami nem stimmel az életünkben. De erre rá kellene jönni, fel kellene ismerni, hogy mi az, amire figyelmeztetett a baleset... Éberebbnek kell lennünk, hogy rá tudjunk jönni.
Egy biztos. Ez megváltoztatta a vezetés iránti viszonyomat. Egyelőre legalábbis. Remélem nem tart sokáig ez az állapot. Imádok vezetni, megnyugtat, nevezhetném kedvenc időtöltésnek is. A sebességet is szeretem, azt is mondhatnám, hogy nem félek semmitől. Bármilyen autóba be mertem ülni és vezettem. Most félek. Egy porcikám sem kívánja, hogy volán mögé üljek. Félek, hogy megint nem fogok tudni megállni...
Apropó megállás. Az is lehet, hogy engem figyelmeztet arra, hogy ha valami olyan helyzetbe kerülök, akkor hiába szeretnék, nem fogok tudni megállni. Nem találom majd a féket. És jobb, ha figyelek, hogy ne kerüljek ilyen helyzetekbe...


Kedves olvasóimat arra szeretném megkérni, hogy mondják el véleményüket az olvasottakkal kapcsolatban. Mi lehet a baleset oka? Mert ugye semmi nem történik ok nélkül... Önök szerint/szerintetek mit csinálunk rosszul? Kíváncsian várom a véleményeket.