Természet

Miért akarunk harcolni a természet szeszélyeivel? Úgysem tudunk... Ő az erősebb, ezt ideje lenne megértenünk és elfogadnunk...
A történet: a Hargita túlsó oldalára kellett eljussak. Vizsgaidőszak van. Számítottam rá, hogy télnek idején nem lesznek jó útviszonyok, ezért már előző este elindultam. A szokásos 50 perces útból másfél órás buszozás lett. A busz utasai elégedetlenkedtek, hogy miért nincsenek rendesen lepucolva az utak. Én csendben hallgattam őket. Az egyik férfi mondta, hogy egész éjszaka és egész nap havazott, ezért nem győzik a gépek hómentesre pucolni az utat. És hogy máshol nem havazott ennyit, azért jobbak az útviszonyok. Én közben elővettem az mp3-as lejátszómat és bekapcsoltam. Néhány perc múlva Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék című száma kezdődött. És valahonnan eszembe jutott Wass Albert Funtineli boszorkánya és a szeszélyes hegyek egyike, amelyekről ott szó van. Hirtelen megtelt a szemem könnyel és úgy éreztem, mintha a könyv lapjaira csöppentem volna... Nem létezett sem a busz, sem az utasok, csak én és a hegy. Ott álltam az erdőben a térdig érő hóban, viharos szélben, és szerettem a természetet, nem akartam semmit változtatni rajta, sem ellenszegülni neki... Aztán vége lett a Koncz Zsuzsa számnak, én pedig visszahuppantam a busz ülésére és elillant szinte minden. Csak a békés nyugalom maradt meg bennem, és az az érzés, hogy szeretném a keblemre ölelni a természetet... Mennyire gyönyörű és leírhatatlan érzés volt abban a néhány pillanatban. És csupa béke és szeretet, meg a mindent befedő nyugalom, akárcsak a nagy fehér hótakaró, ami nyugalomra inti az erdőt.

Ez pontosan két hete történt. Most pedig újra előjöttek a szeszélyek. Pénteken és ma is újra egész nap havazott. Azelőtt meg fogcsikorgató hideg volt. Én pedig megint megyek vizsgázni, újra korábban indulok egy nappal. Biztos, ami biztos alapon.
És persze már nagyon kívánkozom a hóba. Játszani szeretnék vele, mint a kisgyerekek. De még egy utolsó vizsga és utána irány a hó :) egy egész napot "benne" fogok tölteni. :))