Ma úgy döntöttem olvasással töltöm a "drága" időmet. Mivel még rengeteg olvasatlan könyv van a polcaimon, gondoltam szétnézek. Először a számítógép fölötti polcot pásztáztam végig és megakadt a szemem A kis hercegen. Valamikor régen olvastam, de most jól esett újra kézbe venni.
Izgatottsággal teli kíváncsisággal nyitottam ki, hogy mi újat fog mondani nekem a könyv. Hát nagyon meglepődtem. Húsz éves fejjel nem tudom mennyire mondhatja az ember felnőttnek magát, vagy ez kinél hogy működik, én - mondjam úgy, hogy - így felnőtt fejjel, egészen másképp értelmeztem az olvasottakat, mint akkoriban gyerekfejjel. Persze az író gyereknek szánta a könyvet, ahogyan meg is említi ezt. De igazából felnőttként érti tökéletesen meg az ember a mondanivalóját. Feltéve, ha ez a bizonyos olvasó felnőtt szán néhány gondolatot a könyvre. És képes meglátni a konkrétan leírt felnőttjellemzők mögött a célzást az ő életére. A legtöbben valószínűleg azt mondják a könyv elolvasása után, hogy "nem, én nem ilyen felnőtt vagyok, én értem a gyerekeket". Pedig nem. Ahogy felnövünk szép lassan, kiölődik belőlünk a gyermeki naivitás, a dolgok hátterében való lélekkel teli magyarázatok. A felnőttek tudják a tényeket, már nem érdekli őket egyéb. Az író szavaival élve csak a számok érdeklik a felnőtteket. És ebben az iskoláknak is nagy szerepük van. Ott tanítják/tanítjuk meg (főleg), hogy tényekre figyeljenek és nem értékeljük a gyermeki kreativitást, finoman lehurrogjuk a naivitásukat, más értékeket állítunk eléjük. A saját gyermeki értékeiket pedig szép lassan, akár akaratlanul is kiöljük belőlük. És így lesznek a gyerekekből rohanó, tényeket kereső felnőttek.
Ez így nem jó. Le kell ülni a gyerekek mellé és játszani velük, beszélgetni velük, meghallgatni azt, ami kikívánkozik belőlük, az érzelmeiket, élményeiket. Ugyanakkor felhívni a figyelmüket a természet szépségeire és minden más szépségre, ami a környezetünkben van. De először is, azt hiszem, azzal kell kezdeni, hogy időt kell szakítani elolvasni A kis herceget, akár újra és újra, és elgondolkodni a fejezetek végén, majd egy végösszefoglalót megfogalmazni magunknak. Ezután figyelni, tudatosabb lenni, hogy ne kövessük el a hibákat, és újra gyereknek lenni. Ez a gyerekkor már nem felhőtlen, mint azelőtt és nem is makacs mint az öregkori, hanem egy teljesen más érzés. Felnőtt fejjel gyermeklélekkel szemlélni a világot. Azt hiszem ez az igazi gyönyör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése