Kis herceg a nagyvárosban

   Louis de Saint-Marché könyve jogos utóda Exupéry kis hercegének. Kár, hogy nálunkfele nagyon nehezen lehet hozzájutni. Nekem szerencsém volt, és most a polcomon áll. Tegnap, mivel A kis herceget elolvastam, gondoltam jó lesz ezt utánaolvasni. Egy kis esti mese. Szűk másfél órát kell rászánjon a rohanó felnőtt.
   Ebben a könyvben is vannak királyok, üzletemberek, geográfusok, lámpagyújtogatók, iszákosok (helyesebben drogosok), gyűlölködő emberek. A nagyvárosban is találkozik mindenkivel a kis herceg. Van, aki felismeri őt, és tudja, hogy ne rohanjon a világgal, mások számba sem veszik őt, és olyannal is találkozik, akire nagy hatással van. Láthatatlanul repkednek az íróval a város felett. Csak azok látják őket, akiknek ott lakozik a gyermek a lelkükben. A kis herceg megkóstolja a kólát is. Elkeseredik, hogy a felnőttek túlbonyolítanak mindent, ezzel pedig el is rontanak minden jót. Kiderül, hogy a felnőttek időt akarnak spórolni, aztán a rengeteg spórolt idejüket pénzre váltják, amire aztán újra időt vesznek. Csak körbe-körbe járnak. Találkoznak egy kiskutyával is, aki hűséges szeretne lenni valakihez, mert az előző gazdája kidobta. Elmondta a Kutya, hogy az emberek haragszanak rájuk, mert falkákban járnak és mindenkire rátámadnak, de arra nem gondolnak, hogy ez miattuk történik így. Ők dobták ki, pedig a kutyák csak hűségesek szerettek volna lenni hozzájuk. A kígyóval is újra találkozik, de most más úton szeretne visszamenni a bolygójára. Igaz is. Új bolygója van. A régi összeütközött egy másikkal, ezért átköltözött erre a nagyobb bolygóra. A rózsája és a báránykája is jól vannak. Most nincs vulkánja, de van egy kis erdőcskéje és egy vízesése, meg egy tavacskája.
   Találkoznak egy kisfiúval is, akit megmentenek a gonosz nagyfiúk karmai közül. Ezután megnézik a város gyökerét. Végül pedig találkoznak egy jóssal, aki, mint kiderült, a gyökér, és az ő kék macskájával. Ő már várta a kis herceget. Aztán beszélgettek a világ sorsáról. Az emberek nem képesek néhány napnál előrébb látni, aki évekre előre lát, az már bölcs. De évtizedekre, évszázadokra senki sem gondolkozik előre. És ez a világ nagy baja. A kék macska is szörnyű jövőt jósolt. Aztán az öreg megnyugtatta őket, hogy nem ilyen szörnyű a világ. Ha az emberek változtatnak valamit, akkor a jóslatok is változnak. Az író itt már úgy érezte, mennie kell, ezért elbúcsúzott. Nemsokára újra találkozott a kis herceggel, a Fiúval és a Kutyával. Ugyanis a kis herceg bennük találta meg a barátságot és elvitte őket a bolygójára.

   Ezek után csak azt tudom ajánlani minden felnőttnek, hogy mindkét könyvet vegye a kezébe és szánjon rájuk néhány órát. Megéri a rá fordított idő. Számomra mindkét könyv sokat jelent, és azt hiszem, hogy bizonyos időközönként újra elolvasom őket, hogy nehogy elfelejtsem a mondanivalójukat.

A kis herceg

    Ma úgy döntöttem olvasással töltöm a "drága" időmet. Mivel még rengeteg olvasatlan könyv van a polcaimon, gondoltam szétnézek. Először a számítógép fölötti polcot pásztáztam végig és megakadt a szemem A kis hercegen. Valamikor régen olvastam, de most jól esett újra kézbe venni.
    Izgatottsággal teli kíváncsisággal nyitottam ki, hogy mi újat fog mondani nekem a könyv. Hát nagyon meglepődtem. Húsz éves fejjel nem tudom mennyire mondhatja az ember felnőttnek magát, vagy ez kinél hogy működik, én - mondjam úgy, hogy - így felnőtt fejjel, egészen másképp értelmeztem az olvasottakat, mint akkoriban gyerekfejjel. Persze az író gyereknek szánta a könyvet, ahogyan meg is említi ezt. De igazából felnőttként érti tökéletesen meg az ember a mondanivalóját. Feltéve, ha ez a bizonyos olvasó felnőtt szán néhány gondolatot a könyvre. És képes meglátni a konkrétan leírt felnőttjellemzők mögött a célzást az ő életére. A legtöbben valószínűleg azt mondják a könyv elolvasása után, hogy "nem, én nem ilyen felnőtt vagyok, én értem a gyerekeket". Pedig nem. Ahogy felnövünk szép lassan, kiölődik belőlünk a gyermeki naivitás, a dolgok hátterében való lélekkel teli magyarázatok. A felnőttek tudják a tényeket, már nem érdekli őket egyéb. Az író szavaival élve csak a számok érdeklik a felnőtteket. És ebben az iskoláknak is nagy szerepük van. Ott tanítják/tanítjuk meg (főleg), hogy tényekre figyeljenek és nem értékeljük a gyermeki kreativitást, finoman lehurrogjuk a naivitásukat, más értékeket állítunk eléjük. A saját gyermeki értékeiket pedig szép lassan, akár akaratlanul is kiöljük belőlük. És így lesznek a gyerekekből rohanó, tényeket kereső felnőttek.
    Ez így nem jó. Le kell ülni a gyerekek mellé és játszani velük, beszélgetni velük, meghallgatni azt, ami kikívánkozik belőlük, az érzelmeiket, élményeiket. Ugyanakkor felhívni a figyelmüket a természet szépségeire és minden más szépségre, ami a környezetünkben van. De először is, azt hiszem, azzal kell kezdeni, hogy időt kell szakítani elolvasni A kis herceget, akár újra és újra, és elgondolkodni a fejezetek végén, majd egy végösszefoglalót megfogalmazni magunknak. Ezután figyelni, tudatosabb lenni, hogy ne kövessük el a hibákat, és újra gyereknek lenni. Ez a gyerekkor már nem felhőtlen, mint azelőtt és nem is makacs mint az öregkori, hanem egy teljesen más érzés. Felnőtt fejjel gyermeklélekkel szemlélni a világot. Azt hiszem ez az igazi gyönyör.

Mai fiatalok...

Nem azért, mintha én már annyira megöregedtem volna... De egyszerűen felháborodással töltött el, amit pár napja tapasztaltam.
Vizsga után vártuk a buszt, hogy hazajöjjünk, és végre megszusszanjunk. A hófúvások miatt nem jött az a busz, amivel eredetileg szándékoztunk hazajönni, így másik buszra maradtunk. Amikor fel kellett ülni a buszra, mint a birkák, szó szerint felgyúrtak buszra a hátunknál lévő 16-18 éves fiúk. Mi még kaptunk helyet, de többeknek állniuk kellett. Néhány nő és középkorú férfi. A "jólnevelt" fiúcskák pedig jól elterpeszkedtek a székekben, egyik sem állt fel, hogy átadja a helyét valakinek. Pedig az össztáv feléig sem utaztak. Ez után következett a telefonról "zenét" hallgatunk maximumon, mert az olyan menő szindróma. Ez nálam egyébként is mindig kiüti a biztosítékot. Most is kicsin múlt, hogy nem szóltam hátra nekik. A fülhallgatót azért találták fel, hogy ne kelljen mindenki másnak hallgatnia egyes illetők zenei ízlését.
Szóval nagyon neveletlen társaság ült a buszon. Ezeknek majd milyen gyerekeik lesznek? Már ők sem törődnek más emberekkel, csak magukkal. A csemetéik, is ilyenek lesznek? Vagy még rosszabbak? És ez a jövő generációja... Elég szánalmas...

Természet

Miért akarunk harcolni a természet szeszélyeivel? Úgysem tudunk... Ő az erősebb, ezt ideje lenne megértenünk és elfogadnunk...
A történet: a Hargita túlsó oldalára kellett eljussak. Vizsgaidőszak van. Számítottam rá, hogy télnek idején nem lesznek jó útviszonyok, ezért már előző este elindultam. A szokásos 50 perces útból másfél órás buszozás lett. A busz utasai elégedetlenkedtek, hogy miért nincsenek rendesen lepucolva az utak. Én csendben hallgattam őket. Az egyik férfi mondta, hogy egész éjszaka és egész nap havazott, ezért nem győzik a gépek hómentesre pucolni az utat. És hogy máshol nem havazott ennyit, azért jobbak az útviszonyok. Én közben elővettem az mp3-as lejátszómat és bekapcsoltam. Néhány perc múlva Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék című száma kezdődött. És valahonnan eszembe jutott Wass Albert Funtineli boszorkánya és a szeszélyes hegyek egyike, amelyekről ott szó van. Hirtelen megtelt a szemem könnyel és úgy éreztem, mintha a könyv lapjaira csöppentem volna... Nem létezett sem a busz, sem az utasok, csak én és a hegy. Ott álltam az erdőben a térdig érő hóban, viharos szélben, és szerettem a természetet, nem akartam semmit változtatni rajta, sem ellenszegülni neki... Aztán vége lett a Koncz Zsuzsa számnak, én pedig visszahuppantam a busz ülésére és elillant szinte minden. Csak a békés nyugalom maradt meg bennem, és az az érzés, hogy szeretném a keblemre ölelni a természetet... Mennyire gyönyörű és leírhatatlan érzés volt abban a néhány pillanatban. És csupa béke és szeretet, meg a mindent befedő nyugalom, akárcsak a nagy fehér hótakaró, ami nyugalomra inti az erdőt.

Ez pontosan két hete történt. Most pedig újra előjöttek a szeszélyek. Pénteken és ma is újra egész nap havazott. Azelőtt meg fogcsikorgató hideg volt. Én pedig megint megyek vizsgázni, újra korábban indulok egy nappal. Biztos, ami biztos alapon.
És persze már nagyon kívánkozom a hóba. Játszani szeretnék vele, mint a kisgyerekek. De még egy utolsó vizsga és utána irány a hó :) egy egész napot "benne" fogok tölteni. :))

Új év, új remények...

Újra itt az új év, februárban a blogomon is eljött végre... de nem ez a lényeg. :)
Egyszer egy barát azt mondta nekem, hogy: "Új év, új remények, hogy még minden szebb lehet..."
És igen, az új esztendő rengeteg új reménnyel kecsegtet, hogy minden jobb és szebb lehet. Persze ezért a jóért és szépért tenni is kell. Nem várhatom a sült galambot a számba repülni. De azért jó érzés tudni, hogy lassan elérhetőek és kézzel foghatóak lesznek az álmaim, vágyaim, terveim.

Tehát ezúton kívánom minden kedves olvasómnak, hogy az új év új reményeket, álmokat hozzon, amik szebbé és jobbá teszik majd számukra ezt az évet!