Hmmmmm....

Egyetlenegy leírt szó... BOLDOGSÁG... örömkönnyek

Beszélgettünk, nosztalgiáztunk, és rájöttünk arra, tudatosult bennünk, hogy egymás nélkül bizony sokkal szegényebb lenne az életünk. Hogy nem ezek az emberek lennénk egymás nélkül, azt tudtuk eddig is. De a másik ember IGAZI ÉRTÉKÉRE az életünkben csak most döbbentünk rá.
Sosem terveztünk igazán előre. Talán nem is gondoltuk, hogy ez a kapcsolat eljuthat erre a szintre, ahol most tart. Azt hittük, hogy ennek vége lesz, nem is egyszer. Mégis volt valami titokzatos, láthatatlan erő, ami visszaterelt egymáshoz minket minden egyes alkalommal. És tessék. Most itt tartunk. Egyre közelebb a Nagy naphoz, ami óriási változást fog hozni az életünkbe. Nem azok a kimondott szavak változtatják meg az életünket, hanem az új helyzetek, az új környezet, az új feladatkörök. Minden teljesen új lesz. De ezt akartuk. Erre vágytunk. Ez volt életünk egyik célja, az egyik állomás, hogy innen majd, ugródeszkaként használva ezt, továbbléphessünk a következő lépcsőfokra, onnan a következőre és így tovább, egész a végéig.
És boldogok vagyunk. Örülünk minden apróságnak, minden kis lépésnek, akárcsak a gyerekek. Persze ezt megelőzi egy kis realitáson alapuló vita, hogy az miért nem jó, és azt miért ne úgy csináljuk, ahogy előre elterveztük. De végül örülünk a végeredménynek és egyelőre pont úgy látjuk jónak, ahogy van.

Visszatérve az első sorhoz. Még mindig nem értem, hogy az az egy leírt szó, hogy tudta kiváltani belőlem ekkora intenzitással a boldogság érzését. A BOLDOGSÁG érzését, így, csupa nagybetűvel. Megtelt a szemem könnyel, legördült egy krokodilkönny. A szájam sarkában huncut mosoly játszott. Örömkönnyek voltak ezek. Igazi boldogságkönnyek. Ilyen még sosem történt velem.
Nem járok egy méterrel a föld felett, és nem látok mindent csupa rózsaszínben, de BOLDOG vagyok és SZERELMES.