Hmmmmm....

Egyetlenegy leírt szó... BOLDOGSÁG... örömkönnyek

Beszélgettünk, nosztalgiáztunk, és rájöttünk arra, tudatosult bennünk, hogy egymás nélkül bizony sokkal szegényebb lenne az életünk. Hogy nem ezek az emberek lennénk egymás nélkül, azt tudtuk eddig is. De a másik ember IGAZI ÉRTÉKÉRE az életünkben csak most döbbentünk rá.
Sosem terveztünk igazán előre. Talán nem is gondoltuk, hogy ez a kapcsolat eljuthat erre a szintre, ahol most tart. Azt hittük, hogy ennek vége lesz, nem is egyszer. Mégis volt valami titokzatos, láthatatlan erő, ami visszaterelt egymáshoz minket minden egyes alkalommal. És tessék. Most itt tartunk. Egyre közelebb a Nagy naphoz, ami óriási változást fog hozni az életünkbe. Nem azok a kimondott szavak változtatják meg az életünket, hanem az új helyzetek, az új környezet, az új feladatkörök. Minden teljesen új lesz. De ezt akartuk. Erre vágytunk. Ez volt életünk egyik célja, az egyik állomás, hogy innen majd, ugródeszkaként használva ezt, továbbléphessünk a következő lépcsőfokra, onnan a következőre és így tovább, egész a végéig.
És boldogok vagyunk. Örülünk minden apróságnak, minden kis lépésnek, akárcsak a gyerekek. Persze ezt megelőzi egy kis realitáson alapuló vita, hogy az miért nem jó, és azt miért ne úgy csináljuk, ahogy előre elterveztük. De végül örülünk a végeredménynek és egyelőre pont úgy látjuk jónak, ahogy van.

Visszatérve az első sorhoz. Még mindig nem értem, hogy az az egy leírt szó, hogy tudta kiváltani belőlem ekkora intenzitással a boldogság érzését. A BOLDOGSÁG érzését, így, csupa nagybetűvel. Megtelt a szemem könnyel, legördült egy krokodilkönny. A szájam sarkában huncut mosoly játszott. Örömkönnyek voltak ezek. Igazi boldogságkönnyek. Ilyen még sosem történt velem.
Nem járok egy méterrel a föld felett, és nem látok mindent csupa rózsaszínben, de BOLDOG vagyok és SZERELMES.

Újra új év - az óév margójára

Újra itt van az új év. Én pedig hanyagolom a blogot egy ideje. Nem mintha nem lenne, amit írjak. Csak valahogy sosem kerítek rá időt, elfelejtem, hogy létezik ez a lehetőség... Ennek eredményeképpen már fél éve nem írtam.
Fél év sok idő. De nem unatkoztam. Történt sok szép dolog, volt sok jó, boldog pillanat. Került néhány kellemetlenebb is, de azokat az ember viszonylag hamar elfelejti. Nekem ez különösen hamar megy.
A nyár legeslegjobb pillanatai egy jobbágytelki tánctáborban történtek. Aki szereti a népzenét, néptáncot, annak ajánlom, látogasson el egy ilyen rendezvényre néhány napra, de legjobb az egész hetet ott tölteni. Egy hatalmas élménnyel, egy igazi életérzéssel lesz gazdagabb. A fizikai fáradtság már fel sem tűnik az embernek. Új emberekkel ismerkedtünk, kötöttünk néhány barátságot, amik nem túl szorosak a távolság miatt, de bármikor szorosabbra fűzhetők. Új népdalokat tanultunk. És nem utolsó sorban megtanultam egy másik tájegység táncát. Jó érzés volt látni az egyszerű embereket, akik próbálják őrizni a hagyományokat. Én ezt nagyon fontosnak tartom (városi leány létemre). A múltunk a jövőnk is, egy bizonyos értelemben.
Aztán nyár végére időzítettünk egy tengerparti rövidke nyaralást is. Élveztük a román tengerpart előnyeit és hátrányait, kinek miből volt több. Nekem lételemem a víz, halak lévén. A tengert is nagyon imádom. Hiányzott már a több éves kimaradás után.
Az ősz volt talán egy kicsit eseménytelenebb, de a tél eleje kárpótolt. Meghoztuk életünk - talán - legfontosabb döntését. És azóta is folynak a tervezések, intézkedések, hogy minden kész legyen és tökéletes legyen a nagy naphoz. Boldogsággal tölt el a tudat, hogy egy lépéssel közelebb kerültem az álmaimhoz. Ugyanakkor a sok tennivalóból ki sem látszunk, de úgy érezzük, hogy megéri a fáradozást.

Tehát ez az év a változások éve lesz minden téren. Jó lesz felkötni a gatyát :) és nem ijedni meg a nehézségektől, akadályoktól!