Pilinszky János:
Néhány szó a szavakról
(Részlet)
Ha
van is tudománya, maga a nyelv nem tudomány. Elsőrendűen: közlés és
összeköttetés. Kimeríthetetlen eszköz arra, hogy hírt adjak magamról
másoknak, s azonos szinten híreket szerezzek másokról a magam számára. A
beszéd tehát: adás és befogadás. Nyitottság. Szeretet.
Ahol visszaélnek a szeretettel, vagy ahol megszűnik a szeretet, ott
nyilvánvalóan elhal a beszéd eredendő értelme is, és visszájára fordul
művészete. Ahol a beszéd a tagadást, az elkülönülést, az elidegenedést
szolgálja - előbb vagy utóbb maga is elhal, elnémul, s ha tovább él is,
ez az élet aligha lesz több rákos burjánzásnál.
A szeretet elhalása minden nyelvromlás igazi gyökere, s az így támadt
betegséget nem gyógyíthatja semmiféle tudós kezelés, nyelvészkedő gond,
szerkezeti elemzés.
Mindez azt is jelenti azonban, hogy a beszéd véghetetlenül több is, mint
a szigorúan filológiai értelemben vett nyelvi kifejezésformák. A világ
is ,,beszél", csak meg kell hallanunk a szavát. Sőt: ezzel kezdődik
minden beszéd. Hallgatással. Meghallgatással. Tehát újra csak:
nyitottsággal, vagyis szeretettel.
De minden beszéd legmélyén csönd lakik. Isten minden beszédet felülmúló
csöndje, az a legfőbb és kimondhatatlan beszéd, mely szavainkban
örökösen megtestesülni kíván, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan az Ige testet
öltött közöttünk. Ezért írhatta Pierre Emmanuel hasonló, de sokkalta
gazdagabb elmefuttatásai során, hogy ,,minden gondolat - emberi szó -
erőfeszítése végső határán: imádság". S ugyaninnét Simone Weil nagyszerű
definíciója a költői zsenialitásról, mely szerint ,,zseni az, aki
szereti az igazságot, még akkor is, ha nem jutna tovább a puszta
dadogásnál".
A nyelv elsőrendűen nem a nyelvészet, még csak nem is a költészet, hanem
az ember megszentelődésének, a szeretet teljességének és
kiteljesítésének a gondja.
A többi csak irodalom, és csak filológia. |
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése