Miért hiszik azt egyesek, hogy nem érdekel engem semmi vagy nem lelkesedem semmiért sem??? Kötelező megszállott lenni egyes dolgok iránt, hogy bebizonyítsuk, igenis szeretjük azokat?
Nemrég volt egy érdekes beszélgetésem, egy számomra fontos emberrel. A végén nem oldottuk meg a problémát sajnos, sőt semmilyen reménysugarat nem csillogtattunk meg annak érdekében, hogy a közel- vagy a távoli jövőben megoldódik a gond. Nos, igen. Ez a bizonyos probléma az én lelkesedésem és az övé közötti különbségekből adódott. Ahogy ő fogalmazott, engem nem érdekel semmi, vagy legalábbis azokból a dolgokból biztosan egy sem, amelyek őt érdeklik, és valószínűleg más sem, mert soha nem beszélek róla.
Ahogy ezt írom rájöttem, hogy itt hibák csúsztak be. Először is, az hogy a lelkesedésünk intenzitása és kimutatása között különbségek vannak, abból adódik, hogy nem vagyunk egyformák. Mert senki sem ugyanolyan, mint a másik ember. Ezzel az egyik megoldva, azt hiszem. Csak elfogadás kérdése. A másik pedig, hogy engem nem érdekel semmi, nem lelkesedem azokért a dolgokért, amikért ő. Ez nem igaz. A könyvekért való lelkesedésem nagyon erős. Hm...igazi megszállottság. Néha már én érzem hülyén magam, ha nem tudok elhaladni egy könyvesbolt előtt, anélkül, hogy ne menjek be és ha lehetőségem van, akkor ne csak a nyálamat csorgassam, hanem vásároljak is. Nos, erről szoktam neki beszélni, de olyankor elintéz egy lekicsinylő mosollyal és ritkán értékeli az aktuális „szerzeményemet”. Szerinte azoknak semmi értelmük sincs. Miért nincs egy regénynek értelme? Csak a tudományos és ismeretterjesztő könyveknek van értelmük? Ha az ember mindig csak azokat olvassa, beleőrül. Számára a világirodalom nagy írói és híres könyveik közül csak néhány hasznos. Tehát ő ezt haszontalan lelkesedésnek tekinti.
Hol is tartottam? Ja, igen. Hogy nem beszélek róla. Én egyébként is keveset beszélek. De akkor ott van az, hogy nincs semmi látszata a lelkesedésnek. Ott van egy gyönyörű gitár a szobámban, de két év alatt még mindig nem tanultam meg játszani rajta. Pedig azelőtt mennyire akartam egy hangszert. Így aztán nincs vele közös, számára értelmes és hasznos, programunk, mert én nem tudok zenélni vele. Pedig engem is érdekel a zene. És imádom hallgatni, amikor ő játszik. De valamiért nincs elég kitartásom, hogy gyakoroljak és megtanuljak gitározni.
Aztán felhozta a kertészkedést. Ő órákat el tud tölteni a veteményesbe, de biztosan ez sem érdekel engem. Már hogyne érdekelne. A hosszútávú terveim között szerepel, hogy falun lakom és egészségesen élek illetve táplálkozom. Ahhoz pedig tudnom kell kertészkedni is. Tény, hogy eddig nem segítettem túl sokat a kertben, de elméletben már rengeteg dolgot tudok.
Még sokminden egyébről is szó volt, ami csupa probléma, de ez volt a főszál és ezen gondolkodtam el jobban.
Mindenesetre a beszélgetés végén úgy éreztem magam, mint egy semmirekellő naplopó, aki kerüli a munkát és nem tölti hasznosan a szabadidejét. Ezért is kívánkozott ki belőlem ez az egész. Elgondolkodtam rajta, és sokmindenre fény derült. Persze mindez tűnhet magyarázkodásnak is. Főleg így utólag. De nem, nem magyarázkodom és nem vagyok semmirekellő naplopó, még akkor sem, ha mások nem tudják, hogy én mivel foglalkozom szabad óráimban.
